"A jóság alakjai koronként változnak, és minden kornak vannak szentjei az ég alatt. Régente voltak vértanúk, kik eloltották máglyájuk lángjait, misztikusok, kik a levegőbe emelkedtek Isten hangjának hallatán. Ám ahogy a világ változott, megváltoztak a szentek is. Ma nem egyebek alázatos apácáknál és papoknál. Emelnek ispotályokat és árvaházakat, de nem szelídítenek vadakat, és nem idéznek angyalokat, hogy futamítanának meg seregeket. Nyilvánvalóan ugyanez történt a gonosszal is. Az is váltja alakját. Azt képzeled, a halandók odafönt mennyről és pokolról csevegnek egymással? Filozófiáról beszélgetnek és tudományról! Mit érdekli őket, ha fehér arcú kísértetek kóborolnak a cinteremben sötétedés után? Mit számít pár gyilkossággal több a mészárlások közepette? Mit érdekli az Istent vagy az ördögöt vagy az embert? Már őseink csontjai sem szentek e világi kornak. Nem fontosak nekik a holtak jelképei. Ez egy új kor. Ennek új gonosz kell. És én vagyok ez az új gonosz. Próbáld meglátni szépségemet és hatalmamat. Próbáld megérteni a gonoszt, ki vagyok. Halandó köntösben járom a világot; én vagyok a pokolfajzatok legrosszabbika, a szörnyeteg, ki pontosan olyan, mint bárki más. Miért kellene a Halálnak a sötétben bujkálnia? Miért kellene a kapunál várakoznia? Nincs hálószoba, nincs bálterem, hová én be ne léphetnék. Halál a tűzhely parazsánál, Halál ki lábujjhegyen oson a folyosón, ez vagyok én. Halál Nagyúr vagyok selyemben-csipkében, ki jön, hogy elkoppantsa a gyertyát; én vagyok az üszög a rózsa szívén."