"Még mindig ellenállhatatlan. Nem is csoda, ha sztár voltam rövid rockénekesi pályafutásom alatt. Vámpírnak pedig mindig bombasiker voltam. Hála az isteneknek, hogy nem lettem láthatatlan légi kalandozásaimban, amikor a szél sodorta pernyeként lebegtem a fellegek fölött! Sírni tudtam volna a gondolattól!"

"Eszelősen rajongó, merev mosoly ült a fiatal arcon. Fokozatosan ráeszméltem, hogy nem most látom először. Még meghökkentőbb volt, hogy az ő arcára is kiült a tagadhatatlan felismerés, meg még valami különös várakozás. Hirtelen fölemelte a jobb kezét, és intett.

Elképesztő!"

"David ez nem tisztességes. Emberek nem léteznek ilyen arcokkal. Sose léteztek. Nézd meg akármelyik Rembrandt-képet. Abszurd feltételezés, hogy ilyen emberek bármikor is éltek, pláne, hogy hemzsegtek volna Amszterdamban, Rembrandt korában, hogy angyal volt minden férfi vagy nő, aki valaha rányitotta az ajtót. Nem, ezekben az arcokban Rembrandtot látod, és Rembrandt természetesen halhatatlan.

-Nem mondasz igazat - mosolygott. -és micsoda kétségbeesett magány árad belőled! Nem érted, hogy nem fogadhatom el az ajándékodat? Ha pedig megtenném, mit gondolnál rólam? Akkor is éheznél a társaságomra? Akkor is éheznék a tiedre?"

"És ugyan milyenek vagyunk mi, akik örökre belefagytunk abba a formánkba, amikor ereink befogadták a Sötét Vért? Claudia évtizedekig megmaradt porcelánra festett kisgyermeknek. Én pedig olyan lettem, mint egy Michelangelo-szobor. Kifehéredtem, mint a márvány, és ugyanolyan hideg vagyok.

Tudtam, hogy megtartom a szavamat.

hanem volt ebben valami szörnyű hazugság. Nem igazán hittem el, hogy akár a nap is megölhetne. Mindenesetre teszek egy próbát."

"A nyugati civilizáció egy eltévelyedésen alapul, de én őszintén hiszem, hogy mindennapi cselekedeteinkben ismerjük az igazságot, és térdet hajtunk előtte. Csak, ha a vallás kerül szóba, akkor mondjuk, hogy Isten tiszta szellem, mindig az volt, mindig az lesz, a hús pedig gonosz."

"-Hát a többiek? Például nagyra becsült Mariusod, meg a vének? Ők mit tesznek veled, ha ilyet csinálsz?

-Most meg fogsz lepődni David: talán valamennyien emberek akarnak lenni ismét. Talán ez minden vágyunk: egy második esély. - Louis-ra gondoltam a New Orleans-i házában. Édes Istenem, mit fog szólni, ha ezt elmesélem neki?"

"-Te mindig a győzelem útját keresed - folytatta. -Sose adod fel. De a győzelemhez nem vezet út. A tisztítótűzben vagyunk, te meg én, és még hálásak lehetünk, mert mégse a pokol."

"-Téged választott, mert nemtörődöm, hencegő és hiú vagy. Ó, nem azért mondom, hogy megbántsalak! Igazán nem! Mindenáron azt akarod, hogy lássanak, körülrajongjanak és megértsenek, ezért muszáj kutyálkodnod, és a feje tetejére állítanod mindent, mert hátha kiborul a pohár, és maga Isten jön le személyesen, hogy a nyakad közé sózzon. Nincs Isten. Ennyi erővel te is lehetsz Isten."

"Egyszerűen iszonyú volt nézni, ahogy ez a cinikusan heherésző, ugrabugra, sunyi szellem mozgatta a kísértően szép testet. Mégse bírtam levenni róla a szememet. Valami sátáni módon még gyönyörködtem is a látványban. "

"A teste gondosan kiválasztottam- felelte- Korábbi gazdájának elment az esze. Ó, nem volt semmiféle szervi baja, egyáltalán semmi! Ahogy mondtam, igen alaposan kivizsgálták. Mint egy nagy csendes kísérleti állatot. Nem mozgott. Nem beszélt. Értelme reménytelenül összeomlott, bár az egészséges agysejtek vígan ropogtak és pattogtak tovább, téve dolgukat."

"Jobb szó híján mondjuk azt, hogy kéjenc vagyok, de ha tudni akarja az igazságot-és ugyan miért kellene hazudnunk egymásnak-, tolvaj vagyok minden értelemben. Kizárólag akkor élvezek valamit, ha megalkuszom rá, csellel csalom ki valakitől, vagy ellopom. Én így csinálok valamit a semmiből, ettől leszek olyan, mint az Isten!"

"Felfogod egyáltalán, hogy ez a hétpróbás fráter a te forrófejűségedre alapozza kisded játékait? Ugyanolyan tudatosan szemelt ki erre a cserére, mint a szegény londoni szerelőt. Tanulmányozta lobbanékonyságod, kíváncsiságod, rettenthetetlenséged bizonyítékait, és joggal feltételezi, hogy lepereg rólad a figyelmeztetésem."

"Egyáltalán semmi sem tetszett. Szerettem volna végezni vele. és akkor hirtelen megértettem, hogy végig fogom csinálni. Tudtam. Különös nyugalom ereszkedett rám. Igen, pár percen beül megcsináljuk. És működni fog."

"Egész testem vibrálni kezdett, aztán jött a csodálatos felismerés, hogy valóban emelkedem, súlytalanul, szabadon, de még mindig látom emberi tagjaimat, aztán kinyújtóztam a fehér mennyezet alatt, és ahogy letekintettem, meghökkenésemre csakugyan ott ült a székben a testem."

"Az óra kényelmetlen, de szükségem van rá. Jól van, tartsd meg az órát! Hát a gyűrűk? Azokat nem akarom a kezemen látni. Viszketnek tőlük az ujjaim. Le akartam húzni. Nem bírtam! Nem akartak lejönni! Jóságos Isten!"

"Fejem és könyököm márványkandallónak csapódott. Zörögve hullottak rám a tűzpiszkáló eszközök, de ez semmi volt ahhoz képest, hogy beütöttem a könyökömet, és a fájdalom olyan volt, mintha tűz perzselné a karomat.

Arcra fordultam, és csak feküdtem mozdulatlanul, várva, hogy elmúljon a kín. Csupán aztán éreztem, hogy a fejem lüktet az ütéstől. Megtapogattam, és éreztem a hajamban a nedves vért. Vér! Gyönyörű! De jól mulatna Louis!"

"Mojo viszont szeretni látszott ezt az időjárást. Kitartóan gázolt előre, pici jégkristályokat csillogtató, hosszú, bársonyos, szürke bundájáról vaskos koloncokban hullott a hó. A kutyával kellett volna cserélnem."

"Hát nem volt rettentően vicces? Itt állok emberként, erről a páratlan csodáról álmodtam halálom óta, és a csontom velejéig gyűlölöm ezeket az emberi csontokat!"

"A szerv mocorgott a lábam között. Na legalább valami működik, méláztam. De milyen sajátosan korlátozott volt ez az érzés, a duzzadás és a keményedés, milyen sajátosan felemésztette gondolataimat. A vérszomj sose korlátozódott egy területre."

"Előre hajoltam, megcsókoltam a lány nyakát. Igen, ez is kellemes. Korántsem olyan izgalmas, mint lecsapni egy áldozatra, de kellemes. Arra próbáltam emlékezni, hogy milyen volt kétszáz éve, amikor én voltam a falusi lányok réme. Úgy tűnik a vér kapujában folyton átkozódott valamelyik gazda, és az öklét rázva fenyegetett, hogyha teherbe ejtem a lányát akkor az nem maradhat annyiban! Micsoda pompás mulatság volt akkoriban!"

"Hol volt annak a pillanatnak a lüktető heve, amikor átölelem az áldozatot, és tudom, hogy most mindjárt felszúrom a fogammal a bőrét és a nyelvemre fröccsen a vére?

Nem, ez nem lesz olyan könnyű, se olyan emésztő. Megmarad a lábak között, és inkább borzongás lesz, de jó kis borzongás ez, annyit mondhatok."

"Miért hoztál ide? Mit akarsz, mit mondjak? Hogy sajnálom-e amit tettem-hogy kihúztalak abból az ágyból, és vámpírt csináltam belőled? Nos, akarod tudni az igazságot, a végső igazságot? Nem tudom, hogy sajnálom-e. Azt sajnálom, hogy szenvedtél. Sajnálok mindenkit, akinek szenvednie kell. De azt nem állíthatom biztosra, hogy megbántam azt a kis kunsztot."

"Én az ördög vagyok, Gretchen. Ó, nem a sátán személyesen, a Hajnal Fia, ban Sahar. De rossz, nagyon rossz. Első osztályú démon kétségtelenül."

"Úristen, de kellett pisilnem! Hát sosincs vége ezeknek a visszataszító emberi szükségleteknek? Mi a nyavalya a halandóság? Szarni, pisilni, enni, aztán kezdeni az egészet elölről? Megér ennyit a napfény?"

"Az én életem az önfeláldozás, amióta az eszemet tudom. Ebben hiszek. Hiszem, hogy meg kell tennem mindent, amivel enyhíthetem a nyomorúságot. Ez minden, amit tehetek, és ez is mérhetetlen. Ugyanolyan nagy erő, mint a te képességed a repülésre."