Idézetek
2004.08.11. 09:46
A múmia avagy Ramszesz, a kárhozott
"- Töltenél, drágám? - fordult Alexhez, miközben elhelyezte a süteményket a tálcán. Megint sikerült olyan feladatot adnia lovagjának, amelynek tökéletesen eleget tudott tenni."
"Te nem érted ezt a kort. A csodákban itt még azok sem hisznek, akikkel megtörténnek."
"Julie Stratford testből, lélekből és akaratból gyúrt különös rejtély."
"Nincs miért aggódnod, Samir-felelte Ramszesz- Julie királynő már eligazított. Egyszerre csak egy halat, egy szárnyast és egy ételt ehetek, és nem együtt az összeset."
"Képtelen vagyok megérteni, hogy ennyi gép, hogy képes ilyen sokat tenni kevesekért, és ily keveset a sokakért..."
Elliott:" Ami a nagy Ramszeszt illeti, azt önnek is be kell ismernie, hogy szélsőségesen szerénytelen király volt. A sztélé, amely megörökíti eredményeit, egész egyszerűen nevetséges. - Szó sincs erről - válaszolta Ramszesz.- Ez volt a kor stílusa; az emberek azt akarták, hogy uruk ilyen formában jelenjen meg előttük. Hát nem érti? Az uralkodó volt a nép. Hogy a nép nagy lehessen, az uralkodónak is nagynak kellett lennie! Valójában az uralkodó volt népe rabszolgája, hiszen mindenben szándékaik és szükségleteik szerint cselekedett, az ő jólétük érdekében."
- Szóval megint itt tartunk. Marxizmus, hát persze- mondta Alex.- Nos, nekünk Oxfordban azt tanították, hogy Második Ramszesz nem volt egyéb véreskezű zsarnoknál. - Oxford? Mi az az Oxford?-kérdezte Ramszesz Alexre pillantva... - Várjunk csak!- hüledezett Alex.- Maga sosem hallott Oxfordról! -Nem, mi az? - kérdezte Ramszesz. - Oxford, egománia, aszpirin, marxizmus - sorolta ismét Elliott. - Minden bizonnyal a felhők között járt, Mr. Ramsey. - Igen, akárcsak azok a kolosszusok! - nevetett fel Ramszesz. - De attól még marxista- jegyezte meg Alex."
- Ez egy pisztoly, ugye? - kérdezte a lény. - Olvastam erről, bár talán inkább Oxfordról, az egomániáról, az aszpirinről meg a marxizmusról kellett volna. Lássuk csak. Nagy sebességgel apró fémlövedéket juttat a levegőbe; a kilökőerő a lövedék mögött bekövetkező intenzív robbanás következménye. Roppant érdekes, de hasztalan, ha velem akad dolgod."
|