Versek
2004.08.16. 08:21
Versek amik Anne Rice könyveiben megtalálhatóak.
Bánat csontja
Bánat csontja mind arany. Ragyog, ám otthontalan. Mint tüske hóba, Befelé suhan.
Síró apa, kortynyi csak, Anyatej és furcsa szag- Álom, de nem gondolat. Arany csont szeg partfalat.
Arany, ezüst, réz, selyem. Tejes víz a gyötrelem. Szívroham, rák, gyilkos lázak. Lám, e csontok hogy bokáznak!
Bánat csontja mind arany. Csontváz csontvázat szorít. Szellem-szó száll, hangtalan. Tudást nem találni itt.
Tóthfalusi István fordítása
Esztétikai elmélet
Szopj az ujjadból egy költeményt. Úgy mondd el, hogy szirmai kifehéredjenek, Mint bokályban az agy. Viasz dió, gondolatot izzadó. Tedd szinte léhaságig jól értesült költeménnyé, Csorogjon belőle a tudás, Mint megszúrt kéregből a cukros lé. Mászasd meg vele A ringyócska molekulát Cuppantson bele a magba. Fejd, amíg ki nem facsarod belőle Az embriót. Csináljon Kerek gyömbérszín gyereket Kutyák nyüszítsenek, amerre jár, Engedd ki a palackból, Hágasd vele hullánkat, káoszunkat, Legyen éhes, gonosz, és a Halál ellensége. Vesd papírra, olvasd. Sóhaja legyen Szike, fullánkjáért skorpiók nevezzék istennek. Most csináld, mielőtt feldobnád a talpad, Szopjad, verjed, ejakuláld, Hogy hathatós és fitt legyen. Legyen költeményebb, mint amennyit költemény kibír.
Mivel zabolázd meg a sötétet és a mintát
Mivel zabo lázd a sötétet meg a mintát, az emberi közös kínt, Hogyan kergesd a falig, oda, hol a kalap kikönyököl a csontvelőből és ásít,
Hogyan dacolj a sikollyal és a sírral, ahol a minta születik- Hol szívüket áztatják a cinkosok és csak azért facsarják szárazra, hogy ismét szapulhassák- Emberek smárolnak tükrökkel – éleződik a kés – A kedves nyelve és pillái cakkozzák a formát az ajtó mellett a petyhüdt árnyékban- Mivel zabolázd a sötétet? Netán golyóként, fedetten vagy fedetlenül kell átütni minden entitást – minden órát – művészettől vagy bortól metszőn – hogyan juss át a tű fokán, a szöveten - Miként fogadd a mintát, az emberi közös kínt Majd mit se veszíts, ha letéped.
Sirató
Ne sírj, kisbaba. Sírj. A béka megette a molyt. Nem sírt a béka. Hisz ő a béka. Ne m sírt a moly. Volt-nincs a moly. Ne sírj, kisbaba. Sírj. Annyi a dolog. Én is sírni fogok. Érted sírok.
Tragikus nyúl
Tragikus nyúl, festmény. Füle zöld kukoricacsuhé, fekete homloka égre mutat, Festmény falamon, magányos
Mert a nyulak magányosak És ne m azok. Kövér piros arc, Művészi. Reszket az orra. Nehéz leszokni, rászokni.
Te is lehetsz tragikus nyúl; hátad Zöld-piros, kéklik férfias szügyecskéd. De ha beleugratnának, Félj az Igazi Testtől, mert
Lelök tragikus lovadról, megtöri tragikus színeid, mint kísértet A márványt; sebeid olyan Gyorsan hegednek, hogy a víz is
Féltékeny lesz rád. A papírra festett nyulak Levetik faji amulettjeiket, És kukoricafülük szarvvá érik.
Úgyhogy vigyázz, ha ízlik a tragikus élet, Ebben a nyúlcsapdában Minden színből fénypallos, Az ollóból pedig Úristen lesz.
Négy nap egy másik városban
Csábító összefüggő kollázsba ragasztani a méhet, hegyláncot, patámnak árnyékát- csábító beállni közéjük, a lényeget átszövő nagy & fényes molekuláris gondolat-hálóba
…
Csábító kimondani, hogy mindenben látom a pontot, ahol a tű elkezdte a szőnyeget – de ó, minden egész és rész - éljen a szem és a tisztánlátó szív.
Valaha a szavak
Valaha voltak szavak. Ökör és sólyom. Eke. Volt világosság. Sziklaszobákban éltünk, vadon, mint a görbe
Szarv Kivetettük hajunkat az ablakon, hogy fölmásszanak a férfiak. Fürtök kertje a fül mögött. Minden hegyen A hegy királya. Éjszaka a fonalakat Kihúztuk a szövedékből. A fölfejtett emberek sikolt ottak. Minden hold kitárult. Miénk voltak a szavak.
|